My Mommy Melody

Életről - lélekről anyuszemmel

Tanító mondókák babáknak, kicsiknek

 

child-3046494_1280.jpgTalán egy anyuka számára sem újdonság, mennyire fontos fejlesztő és milyen jó szórakozás a kicsi babák számára  a közös mondókázás: a testi közelség öröme, a szülő(k) szórakoztató előadása, a mondókák könnyed ritmusa és zeneisége a picik minden érzékszervét megmozgató móka.

Néha elég komorak, néha bugyuták, némelyek hosszabbak, mások rövidebbek, mindenféle apró történésről, csetlésről-botlásról íródnak: egy-egy darabja az életnek nevezett kirakóban.

Ebben a bejegyzésben viszont ebből a széles repertoárból azokat a mondókákat, versikéket gyűjtöttem egy csokorba, amik nem csak kellemesek és ritmusosak, de emellett játszva, könnyeden tanítanak meg egy-egy  konkrét készségeket illetve leckét a piciknek.

 

Számolás

1.

Egy, - megérett a meggy.

Kettő, - csipkebokor vessző.

Három, - Te vagy az én párom.

Négy, - bizony oda nem mégy.

Öt, - érik a tök.

Hat, - hasad a pad.

Hét, - dörög az ég.

Nyolc, - leszakadt a polc.

Kilenc, - kis Ferenc.

Tíz, tíz  - tiszta víz,

ha nem tiszta vidd vissza,

ott a szamár megissza!

 

Ugyanennek a másik verziója, dalocskával is:

Egy - megérett a meggy,

Kettő - csipkebokor vessző,

Három - te leszel a párom,

Négy - bíz oda nem mégy,

Öt - leszállott a köd,

Hat - hasad a pad,

Hét - sáros ez a rét,

Nyolc - üres a polc,

Kilenc - kis Ferenc,

Tíz - tiszta víz,

Ha nem tiszta, vidd vissza,

Ott a szamár, megissza!

 

2.

Egy, kettő, három, négy,

Te kis nyuszi hová mégy?

Nem megyek én messzire,

Csak a világ végire.

Ott sem leszek sokáig,

Csak tizenkét óráig.

 

Egy, kettő, három, négy,

Te kis legény hová mégy?

Nem megyek én messzire,

Csak a falu végire.

 

Egy, kettő, három négy,

te kis leány, hová mégy?

Nem megyek én messzire,

csak az erdő szélire.

 

Állathangok

Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny

Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hű, de éhes, hű, de szomjas
ez a társaság!
Bú! Bú! Bú!
Boci szomorú!
De hogy feszít tyúkjai közt
a Kukurikú!
Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
sonka-lábán Kucu néni
fürödni döcög.
Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama, ha a Csacsi
rábőg, hogy: I-á!
Rút! Rút! Rút!
Fel is, le is út:
mérges Pulyka te szereted
csak a háborút!
Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
víg zenével így köszönt e
díszes társaság.

 

Óvatosság

1.

Kés, villa, olló,

Gyerek kezébe nem való!

 

2.

Balra nézek, jobbra nézek,

Ha nem jön semmi, átmegyek.

(az eredeti dal a 100 Folk Celsius zenekaré, link a képre kattintva)

500x500.jpg

 

Tájékozódás

Előttem van észak, hátam mögött dél,

Balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél.

 

Testrészek

1.

Itt a szemem, itt a szám, ez meg itt az orrocskám.

Nyakam mellett két karom, mozgatom, ha akarom.

Két lábamon felállok, jó kedvemben ugrálok,

 

2.

Hüvelykujjam almafa,

Mutatóujjam megrázta,

Középső ujjam felszedte,

Gyűrűsujjam hazavitte,

Kicsi ujjam mind megette,

megfájdult a hasa tőle.

 

És Te mivel egészítenéd ki a listát?

 

HA TETSZETT A BEJEGYZÉS, OSZD MEG MÁSOKKAL IS, VAGY HAGYJ EGY KOMMENTET!
FRISS TARTALMAKÉRT KÖVESD AZ INSTAGRAMM ÉS FACEBOOK OLDALT!

A bejegyzés trackback címe:

https://mymommymelody.blog.hu/api/trackback/id/tr8216037488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

My Mommy Melody

Szia! Zsófi vagyok és nagyon örülök, hogy itt vagy! A blog olyan témákat jár körbe, amikről anyaként vagy leendő anyaként érdemes és kell is beszélni! Szeretnélek motiválni a gondolataimmal és buzdítani, hogy éld meg azt, sőt nyiss új dolgokra is, mert az élet és az anyaság nagyon szép! Jó böngészést kívánok!

Friss topikok

süti beállítások módosítása