Minden anyuka kedvenc apukái hamarosam új köntösben a képernyőkön!
Pedig pár hónapja még nem volt túl rózsás a helyzet a sorozat háza táján. Júniusban a sajtó tele volt a Mintaapák c. sorozat körüli botrányokkal: először a Gézát alakító Fenyő Iván ált fel a sorozatból, őt azonban hamarosan 3 másik kulcsszereplő is követte: a Tamást alakító Szabó-Kimmel Tamás, a Szabit alakító Klem Viktor és a Lindát alakító Szabó Patrícia.
Ezzel pedig a sorozat történelmet írt - a maga módján, hiszen a magyar televíziózás történetében még soha nem fordult elő olyan eset, amikor rövid időn belül egyszerre négy főszereplő cseréjét kellett megoldani.
A TV2 hamarosan meg is találta az utódokat a szerepekre, így a Mikit alakító Mészáros Bélán kívül teljesen új színészek bújnak a Mintaapák bőrébe. A héten pedig mind az új főcím, mind az új előzetes napvilágot látott a második évadhoz, immár az új szereplőkkel.
Sokan azonban már a sorozat végét jósolják, és hogy lehúzhatják a rolót a régi jól bevált megszokott gárda nélkül, hiszen elég drámaian sikerült egy marok közönségkedvencet és húzónevet kivenni a sorozatból. Ráadásul többen megkérdőjelezik, mennyire sikerült jól a csere.
Íme a blog szubjektív listája, kik tarolhattak volna a megszokott szereplők helyett is!
1. Dr. Molnár Tamás
Eredeti színész: Szabó-Kimmel Tamás
Helyére lép: Száraz Dénes
Az egyszer biztos, hogy a TV2 kissé elsiklott afelett, valójában mekkorát is veszítettek Szabó-Kimmel- el...
Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy a nők nagyrészt miatta választották a sorozatot - nem csak azért, mert már széles körben ismert és népszerű volt olyan könnyed művekkel mint a Made in Hungaria és a Pappa Pia című filmek vagy a The Voice című showműsor, de azért is, mert emellett hozta azt a magas, barna, kissé latinos szépfiút, ami nagyon sok nőnek a zsánere.
A helyére lépő Száraz Dénes szintén elképesztően tehetséges színész, nem mellesleg rutinos sorozatszínész. Viszont egészen más karakter, mint amit eddig ebben a szerepben a nézők megszokhattak, ezért nagyon rizikós választás.
Jobban járt volna a sorozat:
- valakivel, aki sokkal felkapottabb volt tévés alkotásokban az utóbbi években, így a nézők is sokkal jobban ismerik
- nem mellesleg pedig a női szívekről se kellett volna megfeledkezni a castingon - egy magas, barna, jóképű pasi igazán kijárt volna a rajongóknak !
Aki igazán tarolhatott volna a szerepben:
Fehér Tibor
2. Dr. Bartha Szabolcs
Eredeti színész: Klem Viktor
Helyére lép: Makranczi Zalán
Nyílt titok, hogy a nők buknak a rosszfiúkra.
Klem Viktorral pedig alaposan beleválasztottak: a Veszettek és a Viszkis című filmekben vérbeli rosszfiút, a Kölcsönlakás című filmben és az Ízig vérig sorozatban pedig szeretnivaló szoknyapecéreket alakít. Az előző két típus összegyúrva szuperül kiadja a flegma bájgúnárt, akit a Mintaapákbban alakítania kellett, viszont azt olyan bájjal és humorral tudta megformázni, hogy egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a nézők (főleg ha a női nemet erősítik) egy pillanatig se fognak rá rossz szemmel nézni.
A női nézőkre pedig nem csak a színészválasztással, de az egész karakterrel gondoltak: ha volt nő, aki esetleg nem az előző magas, barna szépfiúért választotta a sorozatot, akkor biztos, hogy ennek a fazonnak a dumájáért várta a hétköznap estéket.
Mivel Klem elég magasra tette a lécet, az őt váltó Makranczi Zalán van talán a legnehezebb helyzetben. Bár a nézők a Drága örökösök sorozatban vagy a Kincsem című filmben megkedvelték, nem a szívtipró volt a fő profilja.
Jobban járt volna a sorozat:
- valakivel, aki már korábban is bizonyított a rosszfiú szerepben
- aki nem csak volt már rosszfiú, de tudta kellően szerethetően hozni a karaktert. (végülis be kell vágódnia a nézőknél)
- aki nem csak kellően férfiasan tudja a karaktert megformálni, hanem átvitt értelemben és a szó szoros értelmében is a falu bikája.
Persze ebből nyilván adná magát a tökéletes jelölt, Pajkaszeg bikája (A mi kis falunk), akinek a sármos mosolyától szintén olvad minden nő, nem mellesleg pedig az Aranyélet című sorozatban is tökéletesen hozta a rosszfiút.
Lengyel Tamás
De van itt még egy ziccer, amit ki lehetett volna használni, és amiért a mérleg nyelve egy másik, szintén nagyszerű színész felé billen: ha ugyanis kellően nagyot akart volna húzni a csatorna, valaki olyat választanak, aki úgymond le tudta már játszani a korábbi választásukat a színről. Ebben az esetben pedig a Balaton-felvidék bikáját választják (Ízig vérig).
Aki igazán tarolhatott volna a szerepben:
Simon Kornél
3. Szalay Géza
Eredeti színész: Fenyő Iván
helyére lép: Kamarás Iván
Egy szó: Telitalálat! Bármelyik alternatív univerzumban tuti befutó Fenyő Iván helyett. (bár nyilván Fenyő Iván Géza alakítása pótolhatatlan).
A képernyőn korábban akciófilmekben tarolt, a Szkiton Produkció mellett viszont már sikerült ellőnie pár humorbombát is, és berobbanni a fiatalabb korosztályhoz is.
Ha érdekel kissé Gézás, vicces Szkiton videója, itt nézheted meg:
+1: Sipos Linda
Eredeti színész: Kovács Patrícia
helyére lép: Szávai Viktória
A csatorna bravúros színészt választott a Jásza Mari díjas színművész, Szávai Viktória személyében.
Csakhogy a kiváló alakítás ebben a ligában már édeskevés. Nem lehet elmenni ugyanis amellett sem, hogy egy olyan női alakot váltottak le, aki mind a két történetbeli pasijával dolgozott már együtt, és ez a fajta zökkenőmentesség érezhető is volt Kovács Patrícia játékán.
Emellett egy olyan problémás váltás, mint amilyen a dr. Molnár Tamás szerepében történt csere: mivel egy teljesen más karaktert szokhattak meg a nézők korábban, nem olyan zökkenőmentes a váltás, és rizikósabb a fogadtatás.
Sokkal jobban járt volna a sorozat
- valakivel, aki a szőke hajú, visszafogott vonalat tudja továbbvinni
- aki sokkal felkapottabb volt tévés alkotásokban az utóbbi években, így a nézők is sokkal jobban ismerik
- még jobb lett volna valaki olyan, aki ugyanazokban az alkotásokban játszott vagy játszik, mint az elődje, ezért könnyebb összemosni az emberek fejében a régi és az új karaktert
- Bónusz pont: már összeszokott kolléga a sorozatbeli párjával/exével (Stohl Andrással)
Aki igazán tarolhatott volna a szerepben:
Balsai Móni
A fenti javaslatok ellenére azonban jól látszik, hogy a sorozat új szereplőire is elég erős, tapasztalt gárdát válogattak össze.
Egy biztos: Izgatottan várjuk, vajon a sorozat új köntösben, az új gárdával hogy szerepel majd.
Az új évad a tervek szerint augusztus végén startol a TV2-n és a SuperTV2-n.
ÉS TE KIKET VÁLASZTOTTÁL VOLNA A TÁVOZÓ SZÍNÉSZEK HELYÉRE?
HA TETSZETT A BEJEGYZÉS, OSZD MEG MÁSOKKAL IS, VAGY HAGYJ EGY KOMMENTET!
FRISS TARTALMAKÉRT KÖVESD AZ INSTAGRAMM ÉS FACEBOOK OLDALT!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dan da Man 2020.08.18. 22:57:01
Tökmindegy, hogy milyenek lesznek az "új" színészek. Vagy elhisszük, hogy egy sorozatnak a színész is alkotója, vagy mindent szabad. És ha mindent szabad, az nagyon rossz hír lenne a magyar színészeknek, mert onnantól feláldozhatók lennének, és a minimális alkupozíciójukat is elvesztenék, amit a Barátok közt amatőr-ligája óta sikerült talán visszaszerezni.
Szóval dögöljek meg, de én a pofáraesésnek drukkolok. Mert ha a TV2 ezt megússza, akkor azt fogja hinni, hogy bármit megúszhat. És onnantól a sorozatgyártás új mélységei nyílnak majd meg.
Ne legyen igazam!
Majom1Parádé #Team PINLobelt 2020.08.27. 13:01:42
A cikkből csak egy apróságot ragadnék ki, ami a Fenyő Iván - Kamarás Iván cseréről szólt.
Igen, bármelyik párhuzamos univerzumban zseniális csere lenne. de a VALÓSÁGBAN sajnos nem, még úgy sem, hogy messze a legkevesebbet bukjuk azzal, hogy ez a csere történt a többiekhez képest. Az új Szabiból pl. bármit kinéznék, de sztárügyvédet és a nők bálványát biztosan nem.
Azért továbbra is nézni fogom a részeket - na, nem TV-n mert olyat sosem teszek :-)