Murphy legfrappánsabb törvénye, hogy ami elromolhat, az el is romlik, de nem is gondolnánk, hogy a gyakorlati életben ez hányféle módon valósulhat meg.
Főleg, ha kisbabás anyuka az ember.
Ezért összeszedtem pár olyan helyzetet az elmúlt 10 hónapunkból, ami nem mond ellent ennek a törvénynek, sőt!
És hogy mit lehet ilyenkor tenni? Fel a fejjel és mosolyogj, mert holnap lehet rosszabb is!
- Amikor ébren van a gyerek, és folyik a ramazuri, arra vágysz, bárcsak lenne egy kis nyugalmad.
Amint azonban lesz egy kis nyugalmad akkor:
- a csend nagyon gyanús
- ha kiderült, hogy alszik, azért van csendben, akkor párás szemekkel, elérzékenyülve nézed, hogy milyen cuki és milyen cukiságot fog csinálni
- A kisgyermekek nem hiszik el , hogy a „Nem”-et komolyan gondoltad. Ezért úgyis azt csinálják, amit akarnak.
Az „igen”-t viszont annál inkább elhiszik. Ilyenkor egy pillanatig elbizonytalanodnak, hogy azt csinálhatják-e, amit akarnak.
- Igazából senki nem vállalná át a feladatkörödet, de mindenkinek van egy jó tanácsa rá, amiről azt hiszi, hogy jobban lehetne vele csinálni.
- Azok, akik azt hiszik, nálad jobban csinálták, azok:
- már jól elszúrták egyszer annak idején
- még nem jutottak odáig, hogy egyáltalán elszúrhassák a dolgot
- Mikor az első gyerekedet megszülted, és/vagy az első hasfájásós korszakot/fogzást/betegséget végigcsináltad vele, megfogadod, hogy SOHA többet nem teszed ki magad ennek. De már a második gyereked szülöd, vagy éled át vele az első hasfájásós korszakot/fogzást/betegséget, mire eszedbe jut, miért is fogadtad meg.
- Akármi is legyen a kezedben (kulcs, fakanál, üdítős flakon vagy mobiltelefon), a gyerekednek tuti sokkal izgalmasabb, mint a saját (és nem mellesleg baromi drága) játéka.
- Akármit is egyél, a gyereked meg van győződve róla, hogy sokkal finomabb, mint a neki készült étel, ezért az már neki nem kell.
- Egy baba mindaddig mosolygó és huncut, amíg nem irányítasz rá egy kamerát, hogy megörökítsd.
- A picid egy igazi mintababa – közönség előtt. A hiszti mindig a privát pillanataitokra marad.
- Kihordtad, megszülted, éjjel-nappal vele vagy, virrasztasz vele, tanítgatod – mégis az első szava az „apa”.
Arról nem is beszélve, hogy tuti rá hasonlít... - Hogyha úgy érzed, hogy végre beáltatok egy napirendre, végre tervezhető a napotok… akkor biztos, hogy ez az a pont, ahol minden borul és megváltozik.
- Az anyai szeretet határtalan. A türelem viszont egészen más lapra tartozik…
Amikor viszont elfogyott, már ordítani tudnál, szíved szerint pedig végképp feladnád… valahogy tuti abban a pillanatban fog jobbra fordulni minden. - Cuki ruhaszett a picinek?
Biztos lehetsz benne, hogy annyira lesz sétagalopp ráadni, mint lefogni egy polip 8 karját..
Viszont ha már ráadtad, és végre tökéletesen néz ki a pici, tuti bukik egyet/bekakil/egy mozdulattal összekeni valami random dologgal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.