My Mommy Melody

Nemrégiben egy különös képbe futottam bele: az egyetem elején nagyon jóban voltam egy lánnyal, aki ismét összejött az akkori szerelmével. Az egyetemi időben a románcuk nem tartott sokáig, szétmentek és külön utakat jártak, más-más ember mellett voltak párkapcsolatban. 10 év után viszont most újból egymás mellett kötöttek ki.

Mikor ezt láttam, számos kérdés fogalmazódott meg bennem:

• Akkor nem becsültem magam eléggé, és szerettem volna, ha elfogadnak. Ezért gyakran olyan emberek mellett kötöttem ki, akik elnyomtak, vagy akik mellett nem éreztem veszélyben magamat. Nem az volt a szempont, hogy motiváljanak, hogy mit tehet hozzám a kapcsolat.
  Nem tudatosan választottam magam mellé az embereket.
  Így kötöttem ki emellett a fent említett lány mellett is.
  Vajon mostmár elég tudatos vagyok ahhoz, hogy ne válasszak bántó kapcsolatokat?
  
  
• Mivel magamat se becsültem, és nem tartottam magam jó nőnek, a párkapcsolati fronton is kész csőd voltam. Akadtak olyan fiúk, akiket jó pasinak láttam, de csak a távolból meredtem rájuk, és (utólag belátom, iszonyú szánalmas módon) üldöztem őket ezzel. Csak arra vágytam, hogy jó nőnek lássanak, annak ellenére, hogy én magamnak fogalmam nem volt arról akkor még, hogy mit is jelentene az. Az első fiú, aki komolyan vett, okított ki sok szempontból a nőiességemet, és annak megélését illetően (és itt nem csak és nem elsősorban a szexre gondolok).
  Ezért ha arra gondolok, hogy az egyetem eleji szerelmemmel összejövök, valakivel, akit ebből a görcsből választottam – nos, ilyenkor én magam se tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen a képtelen ötleten.
  És Te lennél-e együtt a 10 évvel ezelőtti szerelmeddel? Elég tudatosan választottad-e ki akkor a párodat? Mostmár tudatosan választasz-e?
  (Sokan mai napig együtt vannak (akár a környezetemben is) az egyetemi vagy középiskolai szerelmükkel. Nem is ellenük szól a felvetés. Azt gondolom, hogy nekik nem ilyen volt akkoriban a kapcsolatuk magukkal. Legalábbis remélem. Mert ez nélkülözhetetlen a hosszú távú jó döntéshez.)
  
  
• Magától értetődőnek vettem, ha mellettem volt valaki, de ha nem, akkor következő buli, következő ember – úgyis mindenki az útját keresi, ahogy én is, út közben pedig az új tapasztalatok, új emberek csak hozzám tesznek. 30 évesen már sok embernek megvan a maga útja, a maga párja, több a kötelezettsége, ezért erre sokkal kevésbé érnek rá az emberek. Megtanultam értékelni azokat az embereket, pláne igazi kapcsolatokat, akik szánnak rám és a kapcsolatunkra időt, és akikkel fejlődni lehet.
  Mostanra sokkal kevésbé foglalkoznak ezzel az emberek. Bezárkóznak az újabb beszélgetések, tapasztalatok előtt. Emlékszem, kb egy hete nevettem ki egy kedves barátomat, miért beszél mai napig akár 100 emberrel is ha kell. Lehet, hogy a többsége időpazarlás. Erre annyit kérdezett:
  De miért is?
  Honnan tudod, hogy ha nem beszélsz, kerülsz kapcsolatba ugyanígy sok emberrel, nem-e megy el melletted valaki, akitől tanulhattál volna valamit?
  És igaza van…
  
  
• Akkoriban nagyon nyitott és befogadó voltam az élet dolgaival kapcsolatban. Tapasztalatot akartam szerezni. Mostanra viszont a számos tapasztalat miatt egyből konklúziókra ugrok – holott valójában egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tapasztalatom adott szituációban is beigazolódik.
  Akkor miért skatulyázunk be ennyire előre embereket, helyzeteket – akár életeket?

A fenti gondolatok alapján összeszedtem a legfontosabb gondolatokat, amit az akkora önmagamnak tanácsolnék – és amit a mai napig szem előtt kell(ene) tartanom.

1. Minden veled kezdődik, ezért szánj időt a magaddal való kapcsolatodra!
   Ahhoz, hogy a munkádban vagy a párkapcsolatban jól menjenek a dolgok, először nem a munkában vagy a randizásban kell rendben lenni. Ahhoz, hogy jó legyél, először magaddal kell jól lenned. Utána pedig a közvetlen környezetedben kell rendet rakni (család, közeli barátok). Minden csak ezután jöhet.
   
   Ezért tanuld meg szeretni önmagadat! Azt, aki most vagy, és azt is, aki korábban voltál!
   Ezért fölösleges maszkokat viselni, fölösleges megjátszani magunkat, vagy behódolni, hogy valaki kedveljen minket…
   Egyrészt, mert nem kell mindenkit lenyűgözni.
   Másrészt, mert aki igazán számítani fog, az a teljes csomagoddal együtt fog elfogadni és szeretni.
   Szóval fektess magadba, tégy olyat, amitől több leszel, és ne felejts el önmagadra időt szakítani.
   
   
2. Ne aggódj fölöslegesen!
   Annyi időm ment el, hogy riadtan görcsöltem vagy agyaltam azon, hogy „vajon jól döntöttem?” vagy „ez tényleg jó lesz így?” De volt olyan is, hogy annyira felidegesítettem magam valamin, vagy bántam, hogy ott és akkor nem álltam ki magamért, hogy még napok múlva is azon pörögtem.
   
   "Ez x év múlva fog számítani?"
   
3. Ne félj hibázni!
   A hiba nem szégyen, hanem egy lecke, hogy az út, amit szeretnél, így nem működik.
   Tanulj! Tedd ki magad kihívásoknak! Bukj el! Állj fel! – mert ezek a tapasztalatok fognak hozzátenni ahhoz, aki vagy!
   Nem mások miatt alakult így, nem mások buktattak meg, Te tanultál – ugyanis nem vagy felelős se másokért, se mások hibáiért!
   
   
4. Dobd a siker hajszolását a francba!
   Annyiszor elképzeltem, mi lesz, ha elérem az áhított célt: hogy akkor majd elfogadnak, akkor majd varázsütésre megoldódik egy-egy problémám.
   Az évek során azonban rájöttem, hogy a siker egy nem létező tünemény: egyrészt sikeres, vagy jobban teljesítő csak bizonyos emberekhez képest lehetek adott pillanatban.
   Hosszú távon sikeresnek maradni pedig megszállott, görcsös, sosem nyugvó munkát jelent, ahol fél szemmel az ember mindig másokat, és mások teljesítményét figyeli.
   Ebbe pedig bele lehet őrülni, bele lehet roppanni.
   Ne sikeres akarj lenni, hanem olyan dolgokat csinálj, amitől a lelked jól érzi magát, amitől Te úgy érzed, jó úton haladsz.
   
   
5. Higgy!
   Az életed pont olyan, amilyen szemüvegen, amilyen hozzáállással tekintesz rá - csak annyira jó, amennyire te hiszel benne. Lehet, hogy most éppen fájdalmas, és kilátástalannak tűnik, de ha hiszel benne, és teszel érte, mindig jön valami újabb jó.
   
   
6. A világnak igenis szüksége van Rád, okkal vagy itt! Ezért hozd ki belőle a maximumot
   Amikor babát szerettem volna, de nem jött össze, akkor sokszor megríkatott az a gondolat: a kis lélek választja az anyját, és azt is, mikor jön a földre. Nem csupán a leendő lelkekkel van így – egyszer a te lelked is azt választotta, hogy ide jön.
   Ebbe az országba. Ehhez a családhoz. Ebbe az életbe.
   A lelked tudja, hogy itt akar lenni, és tudja, hogy itt és most dolga van. Te se felejtsd el!
   
   
7. Légy hálás!
   A jó pillanatok mellett gyakran elmegyünk, és olyan természetesnek vesszük…. néha álljunk meg, és adjunk hálát értük.
   Olykor pedig lassítsunk le, hogy a rossz pillanatokat is a szívünkbe zárhassuk, később pedig hálásan tekinthessünk rá.
   Néha rossz dolgok történnek jó emberekkel. Sőt van, hogy borzalmas dolgok történnek nagyon jó emberekkel.
   Gyakran annyit rágódunk azon, hogy „mi lett volna ha?” vagy „ezt most miért kellett?”
   A válasz, hogy valami miért történik, van, hogy csak évekkel később érkezik meg. Ne firtasd a megtörtént eseményeket, csak fogadd el. Lehet, hogy abból a hamuból olyan dolog épül, amire neked mindenképpen szükséged lesz.

8. Tedd meg!
   Sok „mi lett volna ha…” gondolatom volt. A legnagyobb félelem, amiért nem tettem meg, az az attól való félelem volt, hogy pofára esek. Vagy ki tudja, hogy mi fog utána történni.
   Holott ez a legjobb és legáldásosabb része a dolognak.
   Valójában nagyon jó, hogy nem tudjuk, mi fog velünk történni. Ha tudtam volna, mennyire összetörik a szívem bizonyos emberek, mennyire nehéz lesz egy-egy hibámból felállni, vagy mennyire bántóak lesznek bizonyos események vagy emberek, mindannak a jónak ellenére amit hoztak az életembe, félnék belevágni.
   A pofára eséseimből pedig a legtöbbet tanultam az évek során.
   Viszont a megbánást, hogy nem tettem meg, mindig is nehezebb volt feldolgozni és elengedni.

És te milyen tanácsot adnál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak, amitől a mai Éned őszintén mosolyoghat?